Céginfó

A KOMBI-SERVICE KFT. LÉTREJÖTTÉNEK KÖRÜLMÉNYEI

A Kombi-Express Kft. ügyvezetése által hozott stratégiai döntés eredményeként 2014. elején az anyacég bázisán létrejött a tőle jogi értelemben független Kombi-Service Kft., amely eleinte kereskedelmi és szolgáltatói tevékenységeket végezve alakította és fejlesztette struktúráját és stratégiáját, majd 2015. nyarán légiközlekedés-védelmi tevékenységekkel egészítette ki a már meglévő szolgáltatásait.

2015. során a cég létrehozta oktató szervezetét is, majd 2016-ban földi kiszolgáló szervezetté vált, amely keretében az alábbi földi kiszolgálási tevékenységeket végezheti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren:

  • utas- és poggyászátvilágítás,
  • áru- és postai küldemények ellenőrzése,
  • fedélzeti kiszolgálás,
  • repülőgép-biztonság, őrzés,
  • egyéb biztonsági szolgáltatások.
Jól képzett és tapasztalt munkatársak

A légiáruk kezelését, az árubontást és azok vizsgálatát szakértő munkatársak végzik el a cég telephelyein. A raktárakban alkalmazott és a légiáru ellenőrzésben résztvevő munkatársak mind magas képzettségükkel, mind megbízhatóságukkal járulnak hozzá nap mint nap a működés sikerességéhez. Hatékonyságukat mi sem bizonyítja jobban, mint a partnerek elégedettsége.

alternative
Minősítések & tanúsítványok

MSZ ISO 9001:2008 és 14001:2004, MSZ ISO 9001:2015 és 14001:2015 és MSZ ISO 27001:2013 és MSZ ISO 18001:2007 szabvány szerinti minőségbiztosítási tanúsítványok megszerzése, Haditechnikai Engedély (Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal), személy- és vagyonvédelmi célra történő fegyvertartásra jogosító engedély (Pest Megyei Rendőr-főkapitányság), robbanóanyag felhasználási engedély (Pest Megyei Kormányhivatal), röntgensugaras átvilágító berendezések üzemeltetési engedélyei (Országos Atomenergia Hivatal), Iparbiztonsági Jegyzékbe vétel (felvétel az Alkotmányvédelmi Hivatal Biztonsági Követelményeknek megfelelt gazdasági szereplők jegyzékébe)

alternative
Repülőterek közötti áruszállítás (RFS)

A repülőterek közötti áruszállításban rejlő lehetőségeket kihasználva a légitársasági cargo képviseletekkel, illetve légitársaságokkal kötött hosszútávú szerződések alapján a cég bevezette a légi áruk közúti előszállítását, azaz Road Feeder Service (RFS) szolgáltatását, amelyhez egyedülálló tárgyi feltételeket biztosít. A gépkocsi park teljeskörűen felszerelt: fagyasztott áruk, szabályozott hőmérsékletű áruk, veszélyes áruk szállítására alkalmas tehergépjárművekkel. A cég járműparkja kiegészül még görgősoros-, valamint 3 m belmagasságú pótkocsikkal, melyek alkalmasak a légi áruk (ULD) szállítására is.